Azok közé tartozol, akik mérgező kapcsolatba keveredtek? A dráma kontrollon kívül áll? Sötét hangulatok vezetnek? Képtelen vagy visszafogni a dührohamaidat, folyamatosan leértékeled partnereidet és meggyőzöd őket arról, hogy terápiára van szükségük – vagy ugyanannak az éremnek a másik oldalán állsz? Úgy érzed, hogy bántalmaz az aki valóban
szeret téged, mert „nem szeded össze magad” eléggé? A kapcsolatod tartósan a nem-szexuális szakaszba került? Vagy egy korábbi szakaszban van, ahol arra jöttél rá, hogy az intimitás eddig is hiányzott az életedből?
Ha így érzed, csak nyugalom, nem te vagy az egyetlen. Az egész világ szenved ettől az állapottól, a helyzet mindent átfogó. A nárcizmus és a hozzáillő társfüggő, aki nemrégiben talált bemenetet a klinikai pszichológia kézikönyvébe, mint megfelelés-kényszeres, nemcsaka külvárosi szétesett családokban található meg, az állapot már régen elhagyta azotthonokat és meghódította a politikát, a vállalati hierarchiákat és a katonaságot is. Abúzus mindenhol előfordul. A külvárosokban az a jó, hogy a fennmaradó törzscsaládban lehetővé válik a mechanizmus ábrázolása, és amint látszik, nemcsak szisztémás, hanem univerzális is. Közelítsünk rá a képre lépésről lépésre. Az élet időnként olyan, mintha elvesztél volna egy tükörszobában. Miért is: először is, amikor azonosulunk a mindennapi tudatunkkal, olyanok
vagyunk, mint egy könyv szereplői. Van egy gazember, egy áldozat, és aki megment: mindannyian azt teszik, amit tesznek, mert az önészlelésük korlátozott, tudatosra és tudatalattira oszlik, és tulajdonságaik egymást kiegészítő módon vannak elrendezve, úgy hogy a drámaháromszög örökké fennmarad. Amikor megpróbáljuk meggyógyítani magunkat a traumától, amelyet egymásnak okoztunk a drámaháromszögben táncolva, akkor ezeket a traumatikus eseményeket másokra vetítjük ki. Ez elemi. Ezzel rossz karmát gyűjtünk. Addig folytatjuk ezt, ameddig megtanuljuk a leckét, és rájövünk, hogyan érzi magát ez a három egymást kiegészítő karakter-pár kölcsönhatásban, amíg meg nem tanultunk minden megtanulhatót mindegyik interakcióról és minden perspektívából. Ekkor kapcsolódik össze
mindhárom érme két egymást kiegészítő oldala, és a megvalósítás lehetővé teszi számunkra, hogy visszatérjünk életünk regényének szerzői pozíciójába, az egységtudatba. Ha az élet ilyen egyszerű lenne, akkor mostanra felfedeztük volna és a dualitás egész kísérlete már régen véget ért volna, nagy kacagás kíséretében. Ezért, aki ezt a helyet megteremtette, egy második tükörkészletet helyezett el, amelyeket
úgy tervezett, hogy összezavarja az embereket azért, hogy tovább folytatódjon a játszma.Ezek a tükrök lehetővé teszik, hogy mindazt, ami tudat alatt van, kivetítsük társaink
cselekedeteire.
Túl sok az elmélet itt? Nézzünk meg egy példát. A nárcisztikusok egyik kedvenc eszköze a „gaslighting”, vagyis az áldozat meggyőzése, hogy beteg és segítségre szorul. A „nárci” nem fogja be ismerni, hogy itt bármilyen típusú bántalamazó szerepet is játszana, mert felfogása szerint áldozatának valóban segítségre van szüksége. Amikor az áldozat végre felébred, hogy felhívja a nárci figyelmét nárcisztikus magatartására, a nárci visszavág: „Ne fogd rám a magad hibáját! Ez így kivetítés (projekció). Ez nem szarkazmus. Ezek a srácok elhiszik, amit mondanak. Ezért van az az érzés, hogy elvesztünk egy tükörszobában, mert nagyon sok tükör sugároz bennünket oda-vissza. Ezeket a tükröket arra használják, hogy a szeparáció illúziójába tereljenek bennünket, benntartsanak bennünket a játszmákban, hogy megtanítsanak minket az összes lehetséges perspektívára, és egyedülálló lehetőséget adnak arra, hogy korlátozottan tapasztaljuk meg magunkat. Ez olyan, mint a bölcs és jóindulatú király, aki azt mondja a mágusnak, varázsolja el őt egy évre, hogy elfelejtse ki is ő, mivel koldusként akarja megtapasztalni magát, hogy jobb király legyen. A klinikai pszichológia feladta a nárcizmus gyógyítását. Van azonban néhány kutatás, amely többnyire sámáni hagyományokból származik, és amelyek megtalálták a módját, hogy kiléphessünk ebből a tükörszobából. A sámánizmus és a klinikai pszichológia egyfajta kiegészítő jellegűek. Az egyik tudománynak nevezi magát, és elveti a szubjektivitás bármely formáját, csak adatokra alapoz, a másik pedig önmagában a szubjektív érzékelés művészete. Nem meglepő, hogy mindkét fogalom egyesítésének eredménye gyümölcsöző megállapításokkal járt, és végre megvan a protokollunk a nárcizmus gyógyítására. Figyelemfelkeltés gyanánt: hogyan tetszene, ha újraértelmeznénk a Freudi ego/szuperego- szerkezetet, így lehetővé téve a Freudi modell és a drámaháromszög összeolvadását és individualizálnánk a pozíciókat bármilyen adott mértékre? Ha bele szeretnél merülni a lényegbe, az írás túl hosszú ahhoz, hogy itt helyet találjon, de választhatod, hogy követed a fehér nyulat lefelé a nyúlüregbe (follow the white rabbit down the rabbit hole).